Nem véletlen, hogy kapósak lettek az állami iskolák
A Népszava annak járt utána, mi lehet az oka, hogy sorra jelentik be igényüket állami iskolák átvételére egyházak, kormányközeli egyetemi...
A Népszava annak járt utána, mi lehet az oka, hogy sorra jelentik be igényüket állami iskolák átvételére egyházak, kormányközeli egyetemi...
„A mai napon, 2024. február 20-án, reggel 6.00 órakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói háromórás házkutatás után, magánlakásáról...
Az emberek szexualitáshoz való viszonyát a középkorban elsősorban az egyház alakította, a klerikusok és teológusok korai álláspontja szerint a szex...
Csakúgy, mint Kübekháza esetében Hódmezővásárhelyen is ellentételezés nélkül kerülhetnek önkormányzati ingatlanok egyházi tulajdonba. Erre egy tavaly decemberi törvénymódosítás ad lehetőséget....
A Törvényalkotási Bizottság csütörtöki ülésén tárgyaltak arról a törvényjavaslatról, amely például a szociális törvényt is átírná. Erről a törvénycsomagról itt...
Beismerte az amerikai bíróságon egy jól ismert baptista lelkész, hogy a louisianai New Orleansban és Baton Rouge-ban zsebre tett közel...
A közvélemény-kutatáshoz kapcsolódó elemzésben arra hívják fel a figyelmet, hogy a keresztények száma gyorsan csökken az országban, és helyükbe azok...
A középkorban az emberek szexualitáshoz való viszonyát elsősorban az egyház alakította, amely a X. és a XI. század folyamán kezdte...
A Vatikán azt tudatta: ezerötszáz hívő foglalt helyet a Szent Péter-bazilikában: a résztvevők számára nem volt kötelező a védettségi igazolás,...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a kormány megállapodást kötött a katolikus fenntartású felsőoktatási intézményekre vonatkozóan – tájékoztatta az...
A Szent Péter-bazilika lenyűgöző épületét meglátogató hívő vagy turista talán hajlamos azt gondolni, hogy egy ilyen építményt a XVI-XVII. században...
Nem lehet beperelni a Vatikánt helyi bíróságokon a katolikus papok által elkövetett szexuális bántalmazások miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága...
Az aktuális nemzetközi politikai kérdésekről, közelgő budapesti látogatásáról, nyári műtétjéről is nyilatkozott Ferenc pápa a COPE spanyol rádiónak. Az MTI...
Európában a középkor évszázadaiban – a szabados ókorral összehasonlítva – gyökeresen megváltozott a szexualitáshoz való hozzáállás. A szexuális életre vonatkozó...
Marx 1843-ban ezt írta: „A vallás a nép ópiuma. A vallás hamis tudat. A vallást meg kell szüntetni. A vallás...
A magyarországi egyházak többsége online tart szentmiséket; ahol lesznek templomi szertartások, ott szigorúan be kell tartani a hétfőtől érvényes védelmi...
Felkavaró és megrendítő történetet mutatott be a 444.hu. Egy olyan zaklatás áldozatáról szól a sztori (A.-ról), aki csak erkölcsi elégtételt...
A német rendőrség egy meg nem nevezett egyház istentiszteletére csapott le a német Herfordban. Az istentiszteleten körülbelül vettek részt, mindannyian...
Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: kormányhatározat született arról, hogy a támogatásból Kőszegen folytatódik a Jézus Szíve templom felújítása, megújulhat a...