Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt
Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti státuszt - mondta a kormányfő.
Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti státuszt - mondta a kormányfő.
A magyar kisebbségek biztonsága a cél.
Hosszú ideig eltarthat még Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja a Nato főtitkára szerint.
Az LMP tűzte zászlajára a Németországban igen kapós kilenceurós példához hasonló közösségi közlekedési jegyrendszer bevezetését. A kormány nem zárkózik el...
Az elektromos autók szívét gyártják majd itt.
Egyetlen külföldi partner sem jelezte, hogy kiszállna a Paks 2 beruházásból – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV-ben,...
Találatot kapott az Azot-gyár. Rekordot döntött egy betiltott orosz lap főszerkesztőjének Nobel-békedíja. Egész nap frissülő hírfolyam.
Dunai Mónika fideszes képviselő napirend után kérdésére válaszolta Koncz Zsófia államtitkár, hogy a tárca módosító javaslatcsomagot nyújt majd be erről.
Világrekordot, junior világcsúcsot és történelmi győzelmeket is hozott a vizes világbajnokság úszóversenyeinek harmadik napja.
Feloldották a lezárásokat a XIII. kerületben.
Pályázatot hirdetett meg az agrártárca
Megvan-e a kémia Gurcsánnyal? Miért ültek be a parlamentbe, és miért nem állt bele a konfliktusba Kövérrel? Gelencsér Ferenc 31...
A Kolumbia legjobbjai felett aratott 31 gólos győzelemmel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott a világbajnokság pólótornájának budapesti A csoportjában,...
Figyelmeztető lövéseket adott le egy amerikai járőrhajó a Hormuzi-szorosban, miután az iráni Forradalmi Gárda naszádjai körbevették - jelentette be kedden...
Elmenekültek annak az autónak az utasai, amely több métert zuhant, miután egy kanyarban kisodródott Miskolcon vasárnap este.
Már öt hónapja folyamatosan szivárog a szén-dioxidnál 80-szor erősebb üvegházhatású metán a dél-oroszországi szénbányából.
Harmadik helyen áll az ország a lakástulajdonlási listán, ám ez egy kellemetlen első helyezéssel párosul.
A vizes-vb egész napos programja mellett kerékpár, vívás tenisz és strandkézi-vb is lesz a sportcsatornák keddi élő közvetítéseinek kínálatában.
Erős Antónia egy igazán vidám, színes darabban vezette az RTL Híradót, de a ruha cipzárja elromlott.
Közel négy hónap leforgása alatt 7,65 millió ukrán kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát.
Másfél méter távolságból is megcsaphat az áram egy vonat tetején, súlyos égési sérüléseket okozva.
Ezt követően remélhetőleg minden a legnagyobb rendben fut majd a Vodafone előfizetőinél.
Az ülés 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kivételes eljárásban tárgyalja a Ház a gazdasági bizottság által benyújtott...
Azt követően, hogy a háború visszatért Európába, az Európai Unió geopolitikai befolyásának megfelelő példátlan döntéseket hozott, most azonban további lépéseket...
A Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesületének (IRU) legfrissebb kutatása szerint Európában már 40 százalék felett van a sofőrhiány.
A Magyar Közút hasznos tudnivalókkal segíti a biztonságos és gördülékeny közlekedést.
Szlovákia légterének ideiglenes védelmét kérte Csehországtól a hétvégén Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter. A szlovák védelmi tárca arról is tájékoztatott,...