Munkavállalók tömegét várja a Budapest Airport
Szinte nincs olyan terület Ferihegyen, ahol ne lenne erőforráshiány.
Szinte nincs olyan terület Ferihegyen, ahol ne lenne erőforráshiány.
Amilyen gyorsan kirobbant, olyan gyorsan véget is ért a Petr Fiala cseh kormányát érintő első korrupciós botrány. Petr Gazdík oktatási...
Fordulatot kíván elérni az EU, kötelező lenne az új célérték.
Filmipari statiszta foglalkoztatása például naponta minimum 6000 forintba kerül a béren kívül.
A teszt ugyanazt a célt szolgálta, mint a februári dunai próbák, nevezetesen, hogy a vízirepülés ismét meghonosodjon a magyarországi vizeken.
A területfejlesztési miniszter szerint Brüsszel nem mondja ki, de az uniós források folyósításának politikai feltételei vannak, bizonyíték is van erre.
Orosz állítás szerint sebesült és halott brit és amerikai zsoldosokat evakuáltak Mikolajivka környékéről az ukránok.
Csak úgy átrepült az oroszok által ellenőrzött területek felett két – vélhetően ukrán – drón és 10 kilométerre a határtól,majd az egyikük...
Befejeződtek a térburkolási munkák a Rákóczi úti járda környezetében, ennek köszönhetően az arra közlekedők június 21-től, kedd késő délutántól birtokba...
Csak néhány héttel ezelőtt döntötte el az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, hogy indul a budapesti világbajnokságon, a döntőbe jutást bravúrnak...
Bár rezgett a léc, a tinédzserek és az állatok is megúszták az életveszélyes kalandot.
Bármely NATO-tagállam elleni támadás a szövetség egésze elleni támadásnak minősül.
Pár éve holttá nyilváníttatta magát, több mint tíz álnevet és hamis iratokat használt.
Az ítélőtábla tanácsvezető bírója szerint R. Szilveszter védekezése több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.
Litvániát fenyegeti Oroszország, állítólag hamarosan megkezdődik az orosz tömeges mozgósítás, a Fekete-tengeren egy olajfúrótoronyhoz közel lángol a tűz, háborús bűnökkel...
A hónap vége bizony mindig is egy örök dilemma volt, és ilyenkor sem lehetett a családot finomság nélkül hagyni. Szerencsére...
Százmilliárd forint fölött volt a májusi államháztartási deficit.
Mellette Euzhan Palcy, Diane Warren és Peter Weir nyerik el jövőre a tiszteletbeli Oscart.
Két év alatt 730 millió forintos veszteséget termelt Magyarország tengeri kikötője, ahova még évekig nem érkezik egy darab konténer sem,...
Többek között egy gigantikus palota a Fekete-tenger partján, ötcsillagos hotel egy síközpontban és elképzelhetetlen mennyiségű pénz tartozik a gyanús céghálózat...
Férfi 200 háton két magyar jutott az elődöntőbe.
Nem változott a véleménye 2011 óta a kérdésben.
Éhezés és kőkemény edzés nélkül szabadult meg 10 hónap alatt 30 kilónyi súlyfeleslegtől az egykori Nagy Ő – csupán egy kis...
Jákob Zoltánt régebben zavarta, hogy vannak irigyei, de ma már nem foglalkozik ezzel.
Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon: Varga Dénesék 12–8-ra verték a csoportrangadón Montenegrót....
Megkezdte a 2023-as költségvetési törvényjavaslat vitáját az Országgyűlés.
Gyerekkorában paprikaföldeken dolgozott, most Magyarország 37. leggazdagabb embere Jákob Zoltán, aki azt mondja, tényleg bármit megvehet. Az üzletember körbevezetett minket...