Rég várt változást hozott a Windows 11
Az Office programcsomag használóinak kedvező módosítást eszközölt a Microsoft a legújabb Windowsban. Amennyiben a felhasználó Windows 11-et használ, már arra...
Az Office programcsomag használóinak kedvező módosítást eszközölt a Microsoft a legújabb Windowsban. Amennyiben a felhasználó Windows 11-et használ, már arra...
A nyílt szövegek készítésére fejlesztett Jegyzettömb (Notepad) még a Windows 1.0-ával mutatkozott be az operációs rendszer részeként, ma pedig már...
A Microsoft júliusban jelentette be, hogy az új Office programcsomag is közeledni fog külső jegyeiben a Windows 11 operációs rendszerhez....
Miközben a világ a nagy Facebook leállással volt elfoglalva, a Microsoft szép csendben, a tervezettnél valamivel hamarabb elérhetővé tette a...
A Microsoft a korábbi ígéretéhez híven javította, majd ismét elérhetővé tette a felhasználók számára azt a programot (PC Health Check),...
A Microsoft egy hónappal a bejelentés után közzétette a Windows 11 első nyilvános bétáját is, ami funkciók terén már tartalmasabb...
A Microsoft nemrég kiadta a június 24-én bejelentett Windows 11 operációs rendszer első, hivatalos tesztverzióját, tehát az érdeklődők máris kipróbálhatják...
A pár hete bejelentett Windows 11 csak az év későbbi részében lesz nyilvánosan elérhető, addig is a Microsoft rendre megosztja...
A Microsoft július elején jelentette be, hogy az Office programcsomag is közeledni fog külső jegyeiben a Windows 11 operációs rendszerhez....
A Windows 11 frissítéseinek telepítése előtt a rendszer egy becsült értéket is jelezni fog arra vonatkozóan, mennyi időt vesz igénybe...
Egy ideje már tudni, hogy a mai nap lesz az, amikor a Microsoft megmutatja a „Windows következő generációját”, a Windows...