Frakcióvezetőt választott az LMP
Megalakult az LMP országgyűlési képviselőcsoportja - közölte az ellenzéki párt.
Megalakult az LMP országgyűlési képviselőcsoportja - közölte az ellenzéki párt.
Pesti Imrének adta ki a Gál Kinga lemondása miatt megüresedett mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn, írja az MTI....
Az LMP- Magyarország Zöld Pártjának országgyűlési képviselőcsoportja a hétfői alakuló ülésén megválasztotta frakcióvezetését, olvasható a párt hétfő esti közleményében. Közölték,...
Gyurcsány Ferenc és Toroczkai László is most jelent meg.
A Magyar Szocialista Párt volt alelnöke azzal egy időben jelezte indulási szándékát, hogy Tóth Bertalan társelnök bejelentette: nem indul a...
Márki-Zay Péter biztos benne, hogy Orbán Viktor vissza fogja vonni a rezsicsökkentést és az élelmiszerek hatósági árát, illetve ráereszti az...
Az MSZP soron következő, őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért Tóth Bertalan. Ezt az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közölte.
Medgyessy Péter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, sok minden hiányzott az ellenzék győzelméhez, de Orbán Viktor legyőzhető választáson. Szerinte...
Interjút adott Gy. Németh Erzsébet DK-s politikus a Népszavának, aki a főpolgármester-helyettesi posztot országgyűlési képviselői tisztségre cseréli, miután a DK...
A Jobbik elnökeként nem az a felelős magatartás, ha a vihar kellős közepén elhagyom a kormányrudat, hanem az, ha erősen...
Két országos listás mandátum kiadásáról döntött szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Két országos listás mandátum kiadásáról döntött szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát.
A fideszes EP-képviselő 13+1 pontban foglalta össze a szerinte megsemmisítő ellenzéki vereség okait és az általa leszűrt főbb tanulságokat.
A pandémiás vészhelyzet miatt elhalasztott időközi választásokból több mint 160 jön, de a parlamenti voksolás után előálló összeférhetetlenség miatt is...
Az ellenzéki szavazók többsége Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert egyaránt felelősnek tartja a választási vereségért - derült ki a Nézőpont...
Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert is az aktív szavazók közel háromötöde, egyaránt 57 százalék tartja felelősnek az ellenzéki összefogás választási...
A választásokon elbukott egyesült ellenzék egyik fő ígéretét kérné számon az új Orbán-kormányon Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő. Ujhelyi...
Ez a gépezet, amit a Fidesz kiépített, egy baloldali jelölttel nem verhető – vélekedett Márki-Zay Péter a választási eredményt illetően...
Elkezdtünk újra sakkozni Palikával – mondta Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a közmédia 48 perc című műsorában arra a kérdésre,...
Bayer Zsolt a Mandinernek azt mondja, őt is meglepte az újabb kétharmados győzelem. Arról már úgy véli, az biztosított lesz...
A Magyar Nemzet értesülései szerint már jogi akadálya sincs annak, hogy megalakuljon az új Országgyűlés.
Lejárt az a határidő, ameddig az április 3-i országgyűlési választás eredményeit meg lehetett volna támadni, írja a Magyar Nemzet. A...
A Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a Megoldás Mozgalmat elmarasztaló döntését, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a kampány-sms-eket...
Először szólalt meg a választási vereség után Karácsony Gergely. A budapesti főpolgármester a Telexnek adott interjújában beszélt a történelmi bukás...
“zeretnénk egy strukturális átalakítást, szeretnénk ellenőrzési jogköröket, hiszen három lista jutott be a parlamentbe, nem kilenc párt. Így kezdte magyarázatát...
A miniszterelnök ígéretet is tett.