Az infláció többszörösével nőttek a közúti fuvarozás költségei: ismét nőni fog az infláció
Negyedéves alapon majdnem 8 százalékkal, éves összevetésben pedig 16,4 százalékkal nőttek idén március végéig a belföldi közúti fuvarozás költségei –...
Negyedéves alapon majdnem 8 százalékkal, éves összevetésben pedig 16,4 százalékkal nőttek idén március végéig a belföldi közúti fuvarozás költségei –...
A nyugdíjasok számíthatnak a magyar kormányra. Erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, Nyitrai Zsolt...
2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek...
Aki járt mostanában bármelyik magyarországi bolthálózatban, annak feltűnhetett, hogy akár négy-ötszöröse is lehet a magyar eper ára a külföldinek. Az...
2023-ban a lakossági jövedelmeket és a fogyasztást vizsgálva továbbra is kedvezőtlen folyamatot tapasztalunk – írja közleményében a Policy Agenda a...
A Központi Statisztikai Hivatal januárban tette közzé a 2023-as éves inflációs adatot: eszerint tavaly átlagosan 17,6%-kal voltak magasabbak a fogyasztói...
Habár az inflációs adatokban már csökkenést láthatunk az áremelkedés ütemében, a bankokban csak most jön az igazi áremelkedés. A pénzintézetek...
Főleg az olyan alapélelmiszerek drágulását éreztük meg, mint a kenyér, tej, tejföl, túró, sajtok, és nagyon sokba kerülnek a gyógyszerek...
Magunktól meg nem fogalmaznánk hazánk miniszteréről olyan mondénul áthallásos mondatot, amit a kormánylap megengedett magának, de hát ha ők írták,...
Az MNB friss elemzése szerint az elmúlt negyedévben a magyar háztartások pénzügyi megtakarítása összesen 3200 milliárd forinttal gyarapodott – írja...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően, 75 bázisponttal, 11,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét. Ezzel...
A KSH friss adatai alapján fél év alatt majdnem 4600-zal csökkent a boltok száma az országban. Ez rekordnak számít, idén...
A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a kormány letörte az inflációt az egyszámjegyű tartományba, és a magyar állampapírok iránti...
A negatív gazdasági hangulat miatt a munkaerőpiacon jelenleg tapasztalható megfogalmazásuk szerint lehangoló tendenciákról írt az Economx. Megemlítik, hogy a vállalatok...
Videós összefoglaló a Kormányinfóról. The post „Kiskorúnak kell lenni ahhoz, hogy valaki felismerje a melegpropagandát?” first appeared on 24.hu.
A drágulás az összes budapesti első számú problémája, függetlenül attól, hogy kormánypartiak vagy ellenzékiek, idősek vagy fiatalok, mennyire iskolázottak. Minden...
A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1855 forint volt, ami 17,4 százalékos...
Az infláció csökkentését folytatni kell az árstabilitás eléréséig, mivel az infláció mai mértéke a jelentős csökkenés ellenére még mindig elfogadhatatlanul...
A GDP-hez viszonyított adósság azért fog mérséklődni, mert az adósság jelentős része nem devizában, hanem forintban van. Ezért az idei...
Az Egyesült Államokkal jó viszony kiépítésére törekednek – mondta a miniszter az Origó kérdésére. Szerinte a gazdasági kapcsolatok megfelelőek, politikai...
Orbán Viktor szokásos pénteki interjújában az állami rádióban arról beszélt: a kormány megvédi a családokat az inflációtól, amiben komoly szerepük...
A 444 kérdésére reagálva Gulyás abban egyetért Lázár Jánossal, hogy Horthynak érdemei vannak abban, hogy Magyarország Trianon után egyben maradt,...
Gulyás Gergely elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy Magyarország is be tud számolni azokról az eredményekről, amelyeket 2010 után sikerült elérni...
Ha minden mást jól megadóztatunk a lakossági állampapírokon kívül, akkor lehet egy nagyobbat faragni az utóbbi kamatából is – gondolhatták...
A fogyasztói árak növekedése augusztusban 16, szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz – erről beszélt Nagy...
Az inflációról is kérdezik a miniszterelnököt. The post Orbán Viktor a Kossuth Rádióban ad interjút first appeared on 24.hu.
Az élelmiszerárakkal párhuzamos drágulás (33-34 százalék) van a menzákon is, de a szeptembertől esedékes árakról még azért nem lehet biztosat...