Így változik a közlekedés Budapesten március 15-én
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt március 15-én, pénteken közúti korlátozásokra, és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni a belvárosban....
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt március 15-én, pénteken közúti korlátozásokra, és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni a belvárosban....
A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy a március 15-i rendezvények biztonságosan véget...
A követelések között szerepel, hogy a kormány a következő öt évben legalább annyit költsön kultúrára, mint focira. Elmondják, a kormány...
Korábbi bejegyzésünkre visszautalva most már a jóval a Káldy Gyula utca előtt véget ér a közönség, és akik itt maradtak,...
Dobrev Klára szerint harminchárom éve, a rendszerváltás után konszenzus volt a magyar társadalomban arról, hogy elutasítja a szocializmus vezetőinek kiváltságos...
A terveknek megfelelően fél 4-kor indul a jórészt fiatalokból álló, talán néhány ezres tömeg a Hősök teréről végig az Andrássy...
Minden második vendég Orbán Viktor pizzát kér. Rengeteget eladtunk belőle – mondta annak étteremnek a dolgozója, ahol a miniszterelnökről nevezték...
A Magyar Nemzeti Múzeum előtt mondott ünnepi beszédet Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki a magyarság 1100 éves...
Orbán Viktor miniszterelnök Kiskőrös főterén tartja meg ünnepi beszédét délután 3 órakor. A kormányfő a Facebook-oldalán közölte, elkészült a beszéde,...
A legtöbb kormánypárti politikushoz hasonlóan Szijjártó Péter is summázta a Békemenet tanulságait, a Facebookon közzétett posztjában azt írta többek között,...
Orbán Viktor arról beszélt a március 15-i beszédében, nem is emlékszik, mikor álltak utoljára ilyen jól a csillagok a Fidesz...
Március 15-e ünnep, egy ünnep pedig mindig emlékezetes Márki-Zay Péter szerint, majd fel is elevenítette néhány emlékét erről a napról....
Még soha nem hangzott el ennyire lelkesítő hangnemben, mint most, amikor Nagy Zsolt bemutatta, hogy ő is beszélni fog. ...
Idefelé jövet hallottam a rádióban azt, hogy a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnök vonatra ülnek és elmennek meglátogatni...
A békemenetes tömeg végén vonul Hende Csaba, aki egy szombathelyi csapatot vezet. A volt miniszter a belassult tömegben “Mindenki szombathelyi”...
Harom órányi gyülekezés után az utolsó vidéki csoportok is befutottak a Békemenetre a Komjádi uszodához. The post Befutottak az utolsó...
Az Egységben Magyarországért kampánydalának szerzője, Patti Smith is üzent a magyaroknak március 15-e alkalmából. A Márki-Zay Péter Facebook-oldalára kitett videóban...