Magyar Közlöny: száműzik a közétkeztetésből a földimogyorót, a dióféléket és a szezámmagot
A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg egy 2014-es EMMI rendeletnek a módosítása, amely szerint több allergén összetevő is tiltólistára kerül...
A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg egy 2014-es EMMI rendeletnek a módosítása, amely szerint több allergén összetevő is tiltólistára kerül...
Papp Gábor szigetvári gyermektüdőgyógyász allergológiai szakrendelésére az utóbbi években egyre több súlyos ételallergiás érkezett. Nemcsak az érintett gyerekek számának növekedése...
Már az év első napjaiban elkezdődött a pollenszezon a mogyoró virágzása miatt – hívta fel a figyelmet az RTL riportja....
Düsseldorfból Londonba utazott a 27 éves Leah Williams az Eurowingsszel július 13-án. Elég stresszes lehetett neki, mert súlyos mogyoróallergiája miatt...
Nagy szerencsénk van, hogy Ábel felébredt ebből az álomból. Azért aludt el, mert leesett a vérnyomása. Amikor ezt így közölte...
Akár egy szem kesudió is végzetes lehet Frigyesnél pár hónapos korában derült ki egy apai puszi után, hogy valami nagy...
Magyarországon egyre súlyosabb a pollenhelyzet, az allergiások száma évről évre 2–3 százalékkal emelkedik. Becslések szerint már 2-2,5 millióan küzdenek allergiás...
Kisebb eséllyel alakul ki ételallergia azoknál a gyerekeknél, akik már magzat- vagy csecsemőkoruk óta macskákkal, kutyákkal élnek egy fedél alatt...
A hivatal felhívja a gluténérzékeny vásárlók figyelmét, hogy a 100 grammos kiszerelésű tallérokat, amelyek közül a sajtoson 2023. július 6.,...
Minden esély megvan rá, hogy a tavasz az elmúlt évekhez viszonyítva idejekorán beköszönt idén, így újra többet lehetünk a szabadban,...
A szaglásérzet teljes elvesztését a szaknyelv anozmiának nevezi, ennek „párja” pedig az ízlelésvesztéssel járó ageúzia – írja a Cleveland Clinic...
A laikusok számára a klasszikus náthás panaszok rendkívül könnyen összetéveszthetők a pollenszezonban sokaknál jelentkező allergiás tünetekkel. Ennek oka, hogy az...
Magyarország nemzetközi viszonylatban is a parlagfűvel legszennyezettebb országok közé tartozik, a gyomnövény elleni harc bármilyen nekibuzdulása valahogy mindig mérhető eredmények...
Jelenleg országszerte a pázsitfűfélék koncentrációja a legmagasabb, a pollentérkép szerint Miskolcon és környékén a legrosszabb a helyzet – derül ki...
Vasárnap az ország legnagyobb részén figyelmeztető előrejelzés van érvényben a várható zivatarok miatt. Késő délelőttig jellemzően borult, csapadékos idő lesz,...
A tavaszi hónapok előrehaladtával a tél kopár szürkeségét a fák zöldje és a virágok tarkasága váltja fel, ami igen jó...
A tavasz közeledtének sokan nagyon örülünk, hiszen lassan, de biztosan előkerülnek a vékonyabb kabátok és a sportcipők is a szekrényből....
Legtöbbször azért, mert valamilyen részecske vagy egyéb anyag bejut az orrüregünkbe, és eléri a nyálkahártyánkat. Ennek az ingernek a hatására hisztamin...
Némi történelmi kitekintés Az allergia szó túlérzékenységet jelent. Bár 1906-ban Pirquet használta először a kifejezést, azonban feljegyzések alapján biztosan tudható,...
De akkor mi? Az anozmiának, vagyis a szaglás elvesztésének valójában nagyon különböző okai lehetnek. A szaglási képesség elvesztése vagy csökkenése...
Kifejtették: a legtöbb ember számára az allergiaszezon csak tavasszal, illetve nyáron, az egyes fűfélék virágzásával kezdődik. Az átlagoshoz képest jóval...