Mikor térhet haza Kapu Tibor?

2025. június 25-én hazánk szempontjából történelmi misszió kezdődött: elindították az Axiom Space magánvállalat NASA-val és SpaceX-szel közös űrrepülését, az Ax-4-et. A legénység tagjai
- Peggy Whitson veterán amerikai asztronauta, a küldetés parancsnoka;
- az indiai Subhansu Sukla pilóta;
- valamint a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewski
- és a magyar Kapu Tibor missziós szakértők.
Az Ax-4 révén Magyarország, Lengyelország és India egyaránt másodszorra küldhetett űrhajóst a világűrbe, sőt, a misszióval ezen nemzetek első alkalommal képviseltethetik magukat a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Mindhárom ország több mint 40 év után először kapcsolódott be állami finanszírozású emberes űrrepülésbe.




12 fotó
Kapu Tibor Farkas Bertalan után a második magyar hivatásos, aki elérte a világűrt, ám összességében „csak” a harmadik magyar űrhajós. A budapesti születésű amerikai üzletember, Charles Simonyi (született: Simonyi Károly) űrturistaként 2007-ben és 2009-ben is megfordult a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ahol kísérleteket is elvégzett.
Az Ax-4 csapatát szállító Crew Dragon bő egy nappal a start után dokkolt, Kapu Tiborék pedig magyar idő szerint június 26-án délután az ISS fedélzetére léphettek. A történelmi felbocsátásról, illetve a csatlakozásról a 24.hu élőben közvetített, fotókkal és videókkal teletűzdelt hírfolyamaink itt és itt olvashatók vissza.
Az eredetileg 14–21 naposra tervezett Ax-4 most a végéhez közeledik,
A pontos ütemezésről a NASA és az Axiom Space előzetes tájékoztatást ad majd.
Milyen feladatokat látott, lát el a csapat, hogyan telnek az ISS-en a mindennapok, milyen üzeneteket fogalmazott meg a világűrben Kapu Tibor, miként járul hozzá a magyar szakember a hazai űrkutatáshoz, és hogyan zajlik majd a hazatérés? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A projektek közel fele magyar
Az Ax-4 fő feladata különféle tudományos és technológiai vizsgálatok elvégzése. A misszió részeként nagyjából 60 ilyen projektet vittek az űrbe, ezek kidolgozásában, megvalósításában 31 ország vesz részt – az Egyesült Államok, India, Lengyelország és Magyarország mellé többek között Szaúd-Arábia, Brazília, Nigéria és az Egyesült Arab Emírségek is bekapcsolódott.
Ahogy a küldetés neve is sejteti, a mostani az Axiom Space negyedik emberes űrrepülése – az első 2022-ben indult. Az eddigieket tekintve az Ax-4 a cég legtermékenyebb missziója, korábban egyetlen küldetéshez sem tartozott ennyire sokszínű és komplex technológiai-tudományos tevékenység.
Az űripari vállalat által irányított, de egyéb magáncégek, közintézmények, egyetemek, kutatóintézetek és más szervezetek részvételével zajló nemzetközi együttműködés globális jelentőségű. A fókusz ennek ellenére természetesen az amerikai, indiai, lengyel, illetve magyar tervezésű és vezetésű, valamint az Európai Űrügynökséghez (ESA) kötődő projekteken van.
A legnagyobb egyértelműen a magyar portfólió, hazánk a HUNOR program részeként, a különféle partnerek révén 25 kísérletet juttathatott fel az ISS-re. Kapu Tibor az elmúlt mintegy két hetet az emberi mikrobiom űrbéli változásainak dokumentálásával, a sugárzás okozta DNS-károsodás javításának vizsgálatával, valamint a mikrogravitációban – köznapi nevén súlytalanságban – bekövetkezett kognitív és mozgáskoordinációs változások felmérésével töltötte. A teljesség igénye nélkül a további feladatai közé tartozik, tartozott
- egy nanoszál alapú gyógyszer szemészeti alkalmazásának vizsgálata;
- egy személyi dózismérő eszközzel végzett sugárterhelés- és környezetmonitorozás;
- a növényi csírázás, mikrozöldség-termesztés és levélfejlődés kutatása;
- a kardiovaszkuláris és az egyensúlyi rendszerek alkalmazkodási folyamatainak tanulmányozása;
- az űrrepülés hatásainak felmérése 3D-nyomtatott anyagok mechanikai tulajdonságaira;
- felsőlégköri zivatarjelenségek és elektromos aktivitás elemzése;
- de ismeretterjesztő tevékenységet is folytatott, középiskolások és rádióamatőrök kérdéseire is felelt.
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos az ATV-nek azt nyilatkozta, a legénységből a magyar űrhajós kapta a legtöbb feladatot. Noha az ország most elsősorban Kapu Tiborra figyel, a háttérben komplex, többszereplős rendszer, százak együttműködése áll – a program 99 millió dolláros költségvetésének jelentős részét éppen a tudományos-technológiai hátország fejlesztésére fordították.
A csapat legutóbb július 8-án jelentkezett be élőben a nagyközönség előtt, ekkor a tagok részletesebben is beszámoltak eddigi munkájukról.
Magyar az űrben
Kapu Tibor már a felbocsátást követő percekben tudott magyarul üzenni: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – utalt Széchenyi István szavaira a Crew Dragon kapszulából. Később, úton az ISS-hez ismét bejelentkezett, ekkor többek között azt fogalmazta meg, mennyire különleges érzés volt a világűrből letekinteni Magyarországra.
Vallom, hogy a kis nemzetek tudnak a legnagyobbat álmodni
– emelte ki órákkal később, a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén elmondott ünnepi beszédében. Néhány nappal ezt követően aztán Orbán Viktorral vett részt videóhíváson, ekkor azt is elárulta, Piros Aranyat és erős paprikát is felvihetett magával. Mint hozzátette: élőben sokkal gyönyörűbb az űrbéli látvány, mint a fotókon, videókon.
Július 1-én a magyar űrhajós Peggy Whitsonnal jelentkezett be az Axiom Space élő közvetítésében. Kapu Tibor ekkor elárulta, az ISS-hez vezető út sokkal jobb volt, mint amire számított, a kiképzés során elvégzett centrifugás edzések pedig utólag jóval megterhelőbbnek bizonyultak a tényleges induláshoz képest.
A dokkolás napját izgalmasnak írta le, a csatlakozást követően még szüleivel is beszélhetett. A bejelentkezéskor néhány magával hozott személyes tárgyat is bemutatott, ezek közé tartozik
- egy kis magyar zászló;
- egy, a családja birtokában lévő, a Himnusz különféle fordításait tartalmazó könyvecske;
- valamint egy aranyozott, szintén családi ereklyének tekinthető kanál,
- ezek mellett ugyanakkor egy Rubik-kockát
- és egy Tévé Maci-figurát is elhozott a Földről.
Az élet az űrben egyébként nem egyszerű, a mikrogravitációs környezet a leghétköznapibb tevékenységeket is megnehezíti, és komoly terhelést jelent a szervezet számára, elgyengíti például az izmokat – éppen ezért az űrhajósok számára kiemelt jelentőségű a testmozgás. A fedélzetre csak jóváhagyott, sok esetben kifejezetten űrbéli használatra készített tárgyak és élelmiszerek vihetők fel.
A napi rutin része a pihenés és az egészségmegőrzési feladatok mellett a tudományos, technológiai projektek elvégzése, illetve az ISS karbantartása. A különleges környezethez való alkalmazkodás nem egyszerű, erre a magyar űrhajós is kitért a megérkezését követően, a Spaceinfo nevű sajtótájékoztató keretében.
„Busy, busy, busy, and I believe that rhymes with Tibi, Tibi, Tibi” – jellemezte július 8-i élő közvetítésükben Kapu Tibor az elmúlt napokat, utalva elfoglaltságukra.
Elárulta azt is, hogy a doziméterekkel zajló munkát különösen élvezi – a magyar fejlesztésű Pille sugárzásmérők először Farkas Bertalannal jutottak el az űrbe, a szovjet Szaljut–6-ra, és immár a megbízható eszközök sokadik generációja teljesít fent szolgálatot. Kapu Tibor számára az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy az általa gondozott retek és gabona a vártnál gyorsabban fejlődik, és már a paprika is alakulóban van.
Mikor térhetnek haza?
Mint fentebb írtuk, az Ax-4 időtartamát 14–21 naposra tervezték. A legénység ugyanazon, Grace nevű Dragon űrhajóval fog visszatérni a Földre, a leválás a hivatalos céldátum alapján magyar idő szerint július 10-én 14:00 óra körül történik meg, csakhogy semmi sincs kőbe vésve.
Könnyen elképzelhető, hogy a misszió jóval túlnyúlik majd a minimális 14 napon, Ferencz Orsolya szerint a kísérletekkel jól tartalékoltak erre az esetre.
A pontos visszatérést egyebek mellett az ISS időbeosztásának és a meteorológiai körülményeknek a függvénye, amennyiben azonban megtörténik a leválás, az űrhajóra ismét hosszú, néhány órás út várhat. A kapszula előreláthatóan a kaliforniai Los Angeles vagy San Diego közelében, a Csendes-óceánban fog landolni, a begyűjtés a SpaceX MV Shannon hajójának feladata lesz. A műveletről előreláthatóan lapunk ezúttal is élőben közvetít majd.





8 fotó
Kapu Tibor útja kétség kívül fontos mérföldkő a magyar űrkutatásban, űriparban, sok szakértő abban bízik, hogy az Ax-4 tapasztalatai óriási lendületet adnak majd a hazai szektornak. Ferencz Orsolya szerint a kormány döntése, hogy folytatják-e a programot, a befektetést, a tudás viszont adott, Kapu Tibor, illetve tartalékosa, Cserényi Gyula személyében ráadásul most két frissen kiképzett űrhajósunk is van.
Mint hozzátette, csak a HUNOR első körére annyi pályázat érkezett be a kutatóktól, hogy az ötletekből három missziót is meg tudtak volna tölteni. Ferencz Orsolya úgy fogalmazott: a tudomány a fejlett világban alapvetően megszolgálta a befektetéseket.
The post Mikor térhet haza Kapu Tibor? first appeared on 24.hu.