Csereként, pár perc alatt hagyott ki két tizenegyest a Vidi-játékos
A labdarúgó NB I 25. fordulójának zárómeccse a Videoton és az Újpest felcsúti összecsapása volt, amelyen a székesfehérváriak 3-0-s győzelmet arattak. Úgy nyertek ekkora különbséggel, hogy a cserekánt beállt Kovács István
egymaga két tizenegyest hagyott ki.
A viszonylag keveset játszó, akkor is főleg a kispadról beszálló, 26 éves játékos ezúttal is a 85. percben állt be, majd rögtön tizenegyest rúghatott, de az égbe lőtte. A ráadásban újabb büntetőt végezhetett el a Vidi, ezt is Kovácsra bízták, gyenge lapos lövését azonban ezúttal védte a kapus. Az biztos, hogy nem most sikerült visszanyernie az önbizalmát.
Kovács István két 11-est is elhibázott az Újpest ellen
Kovács István csak a 85. percben lépett pályára a Videotonban, a lefújás után mégis a 3–0-s vereséget szenvedő újpestiek vigasztalták. Rá is fért, nézd meg, hogy miért:
Közzétette: M4Sport – 2018. április 7.
Kovács István egyébként annak a Huszti Szabolcsnak a helyére állt be, aki kezdett, adott egy gólpasszt és 4725 nap után ismét NB I-es gólt szerzett. Nem is csúnyát ráadásul.
Huszti Szabolcs gyönyörű gólja az Újpest kapujában
Huszti Szabolcs több mint 4800 nap után ismét gólt szerzett az NB I-ben – nem is akármilyet!
Közzétette: M4Sport – 2018. április 7.
Eredmények – OTP Bank Liga, 25. forduló
Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-0
Diósgyőri VTK – Swietelsky-Haladás 1-2
Budapest Honvéd FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-0
Paksi FC-Debreceni VSC 2-5
Vasas FC-Puskás Akadémia FC 1-2
Videoton FC-Újpest FC 3-0
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 25 16 6 3 55-22 54 pont
2. Videoton FC 24 15 6 3 51-24 51
3. Debreceni VSC 25 10 6 9 43-33 36
4. Budapest Honvéd 24 10 5 9 39-39 35
5. Paksi FC 25 9 8 8 37-39 35
6. Újpest FC 25 8 10 7 31-32 34
7. Diósgyőri VTK 25 8 6 11 39-41 30
8. Puskás Akadémia 25 7 8 10 30-38 29
9. Swietelsky Haladás 25 8 3 14 27-40 27
10. Vasas FC 25 7 5 13 30-47 26
11. Mezőkövesd Zsóry FC 25 6 8 11 30-47 26
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 25 5 9 11 27-37 24
A Budapest Honvéd-Videoton mérkőzést jövő szerdán játsszák.