Hír-portál.eu - Hírek Külföldről & Belföldről
Martina Hingis óta nem történt ilyen a wimbledoni tenisztornán

A 24 éves lengyel játékos a sikerével először szerepelhet a wimbledoni elődöntőben, a többi Grand Slam-tornán ez már korábban összejött neki. Az első játszmában Swiatek kétszer is elvette orosz ellenfele adogatását, aki 18 nem kényszerített hibát ütött az első felvonásban, így 6:2-re elvesztette a szettet.

A folytatásban korán brékelte Szamszonovát, aki azonban 0:3 után 4:4-nél egyenlített. Ezt követően mindketten megnyerték a saját szervajátékaikat, majd Swiatek 6:5-ös vezetésénél a mérkőzésben maradásért adogatott a 26 éves Szamszonova, akinek hibáit kihasználva a világranglista negyedik helyezettje lezárta a mérkőzést.

A másik negyeddöntőben Mirra Andrejeva és a tokiói olimpián aranyérmes svájci ellenfele között a rövidítés döntött az első játszmában, melyet Bencic nyert meg. A második szettben ismét végig fej fej mellett haladtak a felek, csak 4:4 után volt egy brékváltás.

A végjátékban ezúttal is a mindössze 18 éves játékos bizonyult idegesebbnek,

így meglepetésre a 28 éves svájci teniszező készülhet pályafutása második Grand Slam-elődöntőjére – immáron édesanyaként.

A svájci lapok kiemelték, hogy a világranglista 35. helyén álló Bencic mindössze a második svájci női teniszező Martina Hingis 1997-es és 1998-as bravúrja után, aki bejutott a legjobb négy közé a füves pályás Grand Slam-tornán.

Szóhoz sem jutok. Ez őrület, hihetetlen, egy valóra vált álom

– nyilatkozta a győzelmét követően Bencic, aki eddigi egyetlen Grand Slam-elődöntőjét a 2019-es US Openen érte el.

Wimbledon, nők, negyeddöntő

Iga Swiatek (lengyel, 8.) – Ljudmila Szamszonova (orosz, 19.) 6:2, 7:5
Belinda Bencic (svájci) – Mirra Andrejeva (orosz, 7.) 7:6 (7-3), 7:6 (7-2)

 

női páros:
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 10.) – Katerina Siniakova, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 1.)

Kapcsolódó
Wimbledon: megható üzenetet küldött sérült barátjának a hollywoodi színésznő

„Életem szerelme, nem is lehetnék büszkébb rád”, írta Eiza González.

The post Martina Hingis óta nem történt ilyen a wimbledoni tenisztornán first appeared on 24.hu.

Leave a Reply