Madarakra lövöldözött: orvvadászat miatt őrizetbe vették az egyik legbefolyásosabb francia milliárdost

A francia rendőrség orvvadászat gyanújával őrizetbe vette Olivier Bouygues milliárdost, az egyebek között a telekommunikációs iparágban és a médiában is érdekeltségekkel rendelkező Bouygues cégcsoport alapítójának fiát – jelentette be szerdán az ügyben eljáró orléans-i ügyész.
Az üzletembert azzal gyanúsítják, hogy az ország középső részén fekvő és erdős területekben gazdag Sologne régióban található birtokán védelem alatt álló madárfajokra vadászott illegálisan – közölte az ügyben eljáró ügyész. Emmanuelle Bochenek-Puren hozzátette, hogy további három gyanúsítottat is őrizetbe vettek, egy negyedik személyt pedig a kihallgatása után szabadon engedtek.
A France3 televízió helyi adásában megszólaltatott ügyész beszámolója szerint a rendőrség és a Biodiverzitásvédő Hivatal (OFB) nyomozói júniusban Fontenaille faluban található birtokán keresték az üzletembert, akivel nem sikerült találkozniuk, viszont rátaláltak védett madarak, köztük kormoránok, ölyvek és kócsagok tetemére. A nyomozók szerint ez arra utal, hogy a birtokon rendszeresen folytathatták az érintett madárfajok vadászatát.
A France3 információi szerint a nyomozók egy olyan zárt területre is rátaláltak a birtokon, ahol több állatfaj, köztük vaddisznók is feltűnően nagy egyedszámban éltek, ami arra utal, hogy illegális állattenyésztés is folyhatott a területen.
Az ügyben eljáró ügyészi hivatal csütörtökön teszi közzé a jogi eljárás lefolytatásával kapcsolatos további részleteket. (MTI)
The post Madarakra lövöldözött: orvvadászat miatt őrizetbe vették az egyik legbefolyásosabb francia milliárdost first appeared on 24.hu.