„És nem tiltja a demokrácia” – Csípős reklámot kapott a háború után egy magyar melltartó

A második világháború lezárultát követő átmeneti időszakban Magyarország ugyan mindvégig a Szovjetunió megszállási övezetébe tartozott, a politikai színtéren pedig sorra söpörték félre a Magyar Kommunista Párttal szembehelyezkedő erőket, a sztálinista egypárti diktatúra kiépüléséhez több évre volt szükség.

Ennek a folyamatnak az 1947-es kékcédulás választások, a kommunisták a szociáldemokratákkal való 1948-as egyesülése – így jött létre a Magyar Dolgozók Pártja, azaz az MDP –, valamint Rákosi Mátyás felemelkedése voltak a legfontosabb lépcsőfokai, a harcok után mindebből azonban még csak keveset lehetett sejteni.

Talán ennek is volt köszönhető az a melltartóreklám, ami 1946 októberében tűnt fel a különböző lapokban, erős humorral találkoztatva a fehérneműk világát a politikáéval.

Bakfis
melltartó csupa grácia
ÉS NEM TILTJA A DEMOKRÁCIA

– szólt az alig néhány soros, sokszor egy apró rajzocskát is magában foglaló hirdetés:

A rövidesen hirdetőoszlopokon, illetve a mozikban is feltűnő ötlet persze nem mindenkinek tetszett, hiszen a Világosság röpke három héttel az első fecske feltűnése után máris egy rövid írásban kritizálta:

Izléstelennek tartjuk azt a reklámot, amellyel egy melltartógyár hirdeti áruját a mozikban. Ez a bizonyos melltartó a bemondó szavai szerint „csupa grácia és nem tiltja a demokrácia”. A véres szenvedések után végre megvalósult magyar demokráciát komolyabb, szentebb dolognak tartjuk, semhogy melltartó-hirdetések cégéreként szerepeljen. A demokráciának semmi köze a melltartóhoz – a hirdető cég nyilván más, megfelelőbb szöveget is fog találni!

– írták.

A Szabad Nép még nagyobb spéttel kapcsolt, hiszen csak egy hónappal később, november 26-án válogatták be a hirdetést a főleg kínos cikkrészleteket megosztó Olló című sorozatukba, mindössze ennyit hozzáfűzve:

Az ilyen hirdetést nyugodtan tilthatná…

A sorhoz a következő év tavaszán a költő és humorista Darvas Szilárd (1909-1961) is csatlakozott, aki az Igaz Szó hasábjain (1948. márc. 10.) megjelent Hagyjuk már ezeket a butaságokat! című írásában így fogalmazott:

Mindig idegesít, ha a demokráciát üzleti célokra próbálják felhasználni, magyarul kompromittálni akarják s ezzel kapcsolatban egyre jobban bosszant az a merkantil szellem, amelynek semmi sem szent s amely különböző gyárak kétes értékű produktumait politikai indokokkal alátámasztva, szeretné az igen tisztelt közönség nyakába sózni. […] Egyszer már írtam egy ilyen gusztustalan hirdetésről, amely egy bizonyos melltartóról megállapította, hogy csupa grácia és nem tiltja a demokrácia. A reklám azóta eltűnt a villamosokból, persze nem vagyok olyan nagyképű, hogy ezt az eredményt cikkemnek tulajdonítsam […]

A történteket a szocializmus évtizedeinek vezető szatirikus lapja, a Ludas Matyi sem hagyta szó nélkül, hiszen öt hosszú évvel később, röviddel a Rákosi-korszak lezárulta előtt kissé epésen emlékezett vissza az akkorra már elfeledett megoldásra.

Mint látható, a kis költemény nemcsak komoly nyeresége volt a magyar lírának, de jogászi szempontból is felbecsülhetetlen jelentőségűnek bizonyult. Tisztázta a demokrácia és a melltartó egymáshoz való viszonyát. Fizetett ügynökök már akkor is a terror és erőszak birodalmának tüntették fel népi demokráciánkat s íme, itt volt a bizonyíték, hogy melltartó-ügyben milyen humanisztikus magaslatokra emelkedtünk. Igazán nem a belvárosi textilirodalmi poétákon múlott, hogy a Maszek-lírának ez a nagykereskedelmi gyöngyszeme nem folytatódhatott. Megszűnt a lehetőség balladát írni arról, hogy kombiné-ügyben sincs mit szégyenkeznünk, nem beszélve a többi diszkrét ruhadarabokról. Azóta terjesztik rólunk Amerikában, hogy nálun ka zokni viselés külön engedélyhez van kötve, mi viszont tudjuk, hogy az igazság úgy áll rajtuk, mint tehénen a lemberdzsek.

A Bakfis melltartó a reklámok tanúsága szerint egyébként nem a romos Budapesten, hanem a háború közepén született: első reklámja már 1941 nyarán felbukkant a különböző napi és hetilapokban, többek közt a következő reklámszövegekkel:

• A hódítás titka / Aki ezt nem tudná, / olyan nő ma ritka.
• Jobb még nem volt soha. / Viseli nagymama, / mama és unoka,
• Csodás alakot ad. / Ebben minden nő tíz / évvel fiatalabb.
• Akármit mondjanak, / találni nem lehet / bakfis melltartónál tökéletesebbet!
• Lányos alak, ez a legfőbb óhaj, / elérhető könnyen / bakfis melltartóval.
• Drágábbat talál, / de jobbat soha!
• Inkább lemond a nő / tán egy udvarlóról, / minthogy lemondjon a / bakfis melltartóról
• Hölgyeim, / soha ne feledjék el / bakfis melltartó / a strandon is kell.

9 fotó

Az ekkor született hirdetések, illetve a cég karácsonyi, újévi, illetve húsvéti jókívánságainak némelyikéből a gyártó nevére is fény derült: egy Barabás István nevű vállalkozó állt mögötte, aki 1949-ig erzsébetvárosi bérpalotában, a jövőre száz éve álló Kertész – akkor Nagyatádi Szabó – utca 42-ben (ép. dr. Kotsis Iván – Székely Béla, 1926) gyártotta a fehérneműket, majd 1949-ben előbb a Visegrádi utca 38/a-ba, majd a Dob utca 11-be költöztette a céget, amit végül az államosítás intézett el.

Az eredeti Bakfisról az elmúlt évtizedekben aztán mindenki megfeledkezett, leszámítva Esterházy Pétert, aki Egy nehéz nap éjszakája című novellájában emlékezett meg róla:

mi pedig, mi pedig megtudhattuk, hogy Bakfis melltartónál drágábbat találhatunk, de, ha szívünk szakad is belé, jobbat soha.

The post „És nem tiltja a demokrácia” – Csípős reklámot kapott a háború után egy magyar melltartó first appeared on 24.hu.