Uniós jogállamisági jelentés: szinte semmilyen előrelépés nem történt Magyarországon

Hatodszor publikálta a minden uniós tagállamot azonos szempontok alapján értékelő éves jogállamisági jelentését az Európai Bizottság, írja a dokumentumot szemléző Hvg.hu.
Az már a jelentés közzététele előtt kiszivárgott, hogy Magyarország továbbra is a sereghajtók között szerepel a jogállamiság területén, Michael McGrath igazságügyi biztos pedig (akivel április elején, a budapesti látogatásakor készítettünk interjút) úgy fogalmazott, aggodalommal követik a magyarországi helyzetet. Az Európai Bizottság értékelése szerint hazánkban a tavalyi jelentéshez képest
- Továbbra is indokolatlan nyomás nehezedik egyes bírákra, különösen a bírói függetlenséggel kapcsolatos kérdésekről folytatott belső viták kapcsán.
- Csökkent a korrupciós bűncselekmények miatt hozott ítéletek száma. Az Integritás Hatóság továbbra is arról számol be, hogy akadályokkal szembesül feladatainak ellátása terén.
- Még mindig jelentős hiányosságok vannak a pártok és a választási kampányok átláthatóságával kapcsolatban.
- A közbeszerzések terén a bizottság szerint javult a verseny, de amíg az uniós pénzeknél jobban odafigyelnek a verseny tisztaságára, a nemzeti költségvetésből finanszírozott közbeszerzések esetében gyakran előre lehet tudni, ki lesz a tender győztese.
- A média függetlenségét illetően még romlott is a helyzet. A hatóságok semmilyen intézkedést nem hoztak, hogy szabályozzák a sajtóhoz áramló állami hirdetéseket, garantálják a médiahatóság függetlenségét, illetve a közmédia szerkesztői és pénzügyi függetlenségét.
- A Szuverenitásvédelmi Hivatal újságírók és médiumok ellen is vizsgálatot indított „külföldi érdekek szolgálata” miatt.
- A kormány továbbra is széles körben alkalmazza a veszélyhelyzeti jogköreit, ami aláássa a jogbiztonságot és befolyásolja a vállalkozások működését. A jogalkotás folyamatából sokszor hiányzik a társadalmi konzultáció.
- A bizottság szerint a stratégiai ágazatokban tevékenykedő külföldi vállalatok egyre erőteljesebb szabályozási nyomással szembesülnek az állami intézkedések miatt.
- A hatóságok továbbra sem kezelték a büntetőeljáráson kívüli titkos megfigyelésekkel kapcsolatos aggályokat.
- Romlik a civil szervezetek helyzete, az igazságügyi biztos ennek kapcsán beszélt a Pride betiltásáról.
„Mélységesen kiábrándító, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy előrehaladásról számoljunk be” – fogalmazott a magyar jogállamiságról az igazságügyi biztos.
Az Európai Bizottság nemrég az átláthatósági törvény miatt is levelet írt a magyar kormánynak, melyben arra kérték, hogy a jelen formájában vonják vissza. Ezzel kapcsolatban még várják a további fejleményeket, azt viszont McGrath nem tudta megmondani, köze van-e a fellépésüknek ahhoz, hogy szeptemberre halasztották a törvényjavaslat további tárgyalását, írja a Hvg.hu.
The post Uniós jogállamisági jelentés: szinte semmilyen előrelépés nem történt Magyarországon first appeared on 24.hu.