Az MSZP kilép az összefogásból Józsefvárosban és polgármesterjelöltet indít Pikó András ellen
Az NVI oldalán elérhető információk alapján polgármesterjelöltet indít az MSZP a Pikó András vezette VIII. kerülteben. Azt eddig is lehetett tudni, hogy van konfliktus a polgármester és az ellenzéki összefogás mellett általában leginkább kardoskodó szocialisták között, hivatalos bejelentés azonban egészen mostanáig nem volt.
Amint az ATV emlékeztet, a konfliktus gyökere a képviselő helyek leosztásáig nyúlik vissza. Pikó András azt kérte az őt támogató ellenzéki pártoktól (köztük az MSZP-től), hogy az összesen 12 körzetből 4-ben ő választhasson képviselőjelöltet. A polgármester az őt támogató C8 szervezet, valamint a Szika Mozgalom tagjai közül választott három helyre, mellettük az MSZP-s Camara-Bereczki Ferencnek szavazott bizalmat. A szocialisták viszont azt akarták, hogy a korábbi egyéni győztes képviselőik mind újrainduljanak, így Camara-Bereczki Ferenc mellett Szili-Darók Ildikó és Czeglédy Ádám is. Pikó nem így döntött, a fennmaradó 8 helyet pedig leosztotta egymás között a DK és a Momentum (és a Párbeszéd is kapott tőlük egy helyet), az így kialakult helyzetet az MSZP a 444 szerint megalázónak és politikai szinten értelmezhetetlennek tartja.
A szocialisták végül úgy döntöttek, hogy a 12 körzetből egyedül a Pikó által jelölt Camara-Bereczkivel szemben nem indítanak saját jelöltet, a többi 11 körzetben viszont elindulnak. Ehhez a párt és a jelöltek össze is gyűjtötték péntekig a megfelelő számú aláírást, és ugyanígy tettek a polgármesterjelöltjük esetében is, aki Szili-Darók Ildikó lesz (aki jelenleg Pikó alpolgármestere).
Pikó András az ATV-nek azt mondta a kialakult helyzetről, hogy a mögötte lévő ciklus tanulsága, hogy kellenek a civilek, mert a pártok erőforrásai egyre csökkennek, ráadásul az egyidejű EP- és önkormányzati választás miatt most a figyelmük is jobban megoszlik. Elmondása szerint a terepen legjobb teljesítményt nyújtó képviselőkhöz ragaszkodik, és itt kiemelte az általa választott szocialistát, Camara-Bereczki Ferencet is.
A Magyar Péter fellépése nyomán megváltozott közhangulat biztosan nem azt erősíti, hogy a helyi politika fókuszában az olyan viták álljanak, hogy valamely pártnak egy-vagy két képviselőjelölti helye van-e vagy sem
– szúrt oda egyúttal a szocialistáknak, hozzátéve, a szövetségkötés idején egyértelmű volt, hogy DK és a Momentum támogatottsága jócskán meghaladja az MSZP-ét, ezért nem tudott vitatkozni azzal, hogy ez a két párt osztaná le egymás között a képviselőjelölti helyek kétharmadát.
Az MSZP részéről Veres Gábor, a párt kerületi elnöke kommentálta a fejleményeket:
A Momentum a jelenlegi kutatások alapján történelmi mélyponton van. Mi indokolja, hogy 4 helyen indíthat jelöltet, és övék a közös lista 1., 3. és 4. szemben az MSZP egyetlen helyével? Szeretnénk tudni, hogy a Momentum jelöltjei vagy a nem mérhető Szikra Mozgalom vagy C8 egyesület tagjai mennyivel végeztek el több munkát a józsefvárosiakért az elmúlt 5 évben, mint a szocialista képviselők?
Veres hozzátette még azt is, hogy az MSZP-nek vannak szavazói Józsefvárosban, így amikor Pikó András a párt támogatottságára tesz megjegyzést, azzal nem az MSZP-t sérti meg, hanem „hanem azokat a baloldali polgárokat, akik számára fontos a következetes, baloldali politika”.
The post Az MSZP kilép az összefogásból Józsefvárosban és polgármesterjelöltet indít Pikó András ellen first appeared on 24.hu.