Petra és Andris szakítottak, Kornélia és János nem folytatták a házasságukat, ám a Gyöngyi–Csabi és az Enikő–Peti párosok történetei pozitív végkifejlettel zárultak a Házasság első látásra című műsorban.
Az utolsó epizódban még Bogi és Geri, valamint Laci és Hilda voltak hátra, akiknek kötelező volt meghozniuk a döntést arról, együtt vagy külön utakon szeretnék folytatni az életüket.
Elsőként Bogiék álltak egymás elé: Geri a folytatás mellett voksolt, felesége viszont lezárta a kapcsolatot:
Amire nekem szükség lenne a következő lépcsőfokokra, hiányzik
– fogalmazott Bogi.
Az adás utolsó pillanatait Laci és Hilda kapták: a feleség kapta az első szót, aki úgy döntött, ne folytassák. Laci is úgy fogalmazott, „azt gondolom, ezt a házasságot ne folytassuk tovább, de emiatt nem akarlak elveszíteni, szeretnék időt adni magunknak”.
Laci azt szerette volna, házasságon kívül folytassák a kapcsolatot, adott is egy gyűrűt Hildának, aki igent mondott.
Tehát, summázva:
Andris és Petra szétmentek,
Kornélia és János szakítottak,
Bogi és Geri szakítottak,
Gyöngyi és Csabi együtt maradtak,
Enikő és Peti házasságon kívül folytatták a kapcsolatot,
miképp Laci és Hilda is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
TV2 (@tv2official) által megosztott bejegyzés
Kapcsolódó
Házasság első látásra: Enikő és Peti is döntöttek arról, együtt folytatják-e tovább
Kapcsolatuk jól indult, aztán nagyon sok problémával néztek szembe idővel.
The post Házasság első látásra: Bogiék és Laciék végső döntéseivel fejeződött be a műsor first appeared on 24.hu.