Hír-portál.eu - Hírek Külföldről & Belföldről

Reagált Gulyás Gergely jókívánságaira a gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel

0

Amint beszámoltunk róla, kérdésünkre Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jobbulást kívánt a gyógyíthatatlan, ALS nevű betegségben szenvedő, az eutanázia lehetőségéért a strasbourgi emberi jogi bíróságon a magyar állammal pereskedő Karsai Dániel ügyvédnek, és azt is mondta: „Bízzunk a csodában”.

A Miniszterelnökség vezetője egyebekben kifejtette: az emberi életről nem az embernek kell rendelkezni. Szerinte ez igaz a halálbüntetésre és az eutanáziára is.

Karsai – aki hétfőn nyújtotta be a válaszát a kormány ellenkérelmére – a Facebook-oldalán reagált. Megköszönte Gulyásnak, hogy ismeretlenül is jobbulást kívánt neki, ám hangsúlyozta:

Döntéselméleti szempontból a csoda fogalmával nem tudok mit kezdeni, hiszen az természeténél fogva meglepetés. Úgyhogy továbbra is követelem, hogy a kormány biztosítsa az életvégi döntéshez való jogot nekem és minden magyar állampolgárnak. Egyben felhívom a jogvégzett Gulyás úr figyelmét arra, hogy téves azon szakmai álláspontja, hogy ember életéről ember nem dönthet. Az Alaptörvényben is foglalt emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jog ugyanis pontosan ezt jelenti.

Karsai azt a kérdést is feltette: ha Gulyás – szerinte is helyesen – ellenzi a halálbüntetést, akkor az „életbüntetést” miért nem? „A csak fizikai kínszenvedést tartalmazó és minden méltóságot nélkülöző létezés ugyanis nem más, mint büntetés. Az ilyen büntetés ellen viszont kötelező a fellebbezés lehetősége, ami csak az élet méltóságteljes befejezésről való döntés biztosítása lehet” – írta.

The post Reagált Gulyás Gergely jókívánságaira a gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel first appeared on 24.hu.

Leave a Reply