Hír-portál.eu - Hírek Külföldről & Belföldről

Tűz volt a SungEel szigetszentmiklósi egységében, amely jelenleg nem folytat üzemszerű működést – derül ki a Párbeszéd – Zöldek közleményéből. Lakossági bejelentés alapján a helyszínre érkezett Gér Mihály, a párt albertirsai önkormányzati képviselője, aki arra figyelmeztetett, hogy a tűz következményeként mérgező gázok és vegyszerek szabadulhatnak fel az üzemben. Elmondta azt is, hogy a katasztrófavédelem munkatársai az akku-feldolgozó helyszínén tartózkodnak, a tűz konkrét okairól ugyanakkor nem közölt részleteket.

A katasztrófavédelem honlapján egyelőre nincs nyoma az esetnek.

Az eset miatt a Párbeszéd Szigetszentmiklóson tüntetést szervez.

Emlékezetes, hogy nemrég szintén szigetszentmiklósi üzemben halállal végződő baleset is történt, miközben a társaságot már háromszor bírságolták meg rákkeltő anyagokkal való súlyos veszélyeztetés miatt.

A SungEel Kft. másik, bátonyterenyei üzemében június 9-én történt tűzeset, amit egy darálógép kigyulladása okozott. A feldolgozóban a tűzesetet megelőzően – egy közérdekű bejelentés nyomán – március 30-án hatósági ellenőrzést tartottak. A vizsgálat során a kormányhivatal emberei olyan súlyos hiányosságokat tapasztaltak, hogy 31,2 millió forintos hulladékgazdálkodási bírságot szabtak ki a cégre.

The post Tűz ütött ki az akku-feldolgozóban Szigetszentmiklóson first appeared on 24.hu.

Leave a Reply