Hír-portál.eu - Hírek Külföldről & Belföldről

Az amerikai Sepp Kuss győzött a vasárnap zárult Vuelta a Espanán. Ezzel történelmet írt a Jumbo-Visma, amelynek mezében Valter Attila is tekert, ugyanis az első csapat lett, amely egy évben megnyerte a Giro d’Italiát, a Tour de France-t és a spanyol országúti kerékpáros körversenyt is.

Kuss a hatodik napon egy nagy előnnyel hazaért szökésből nyert, ezzel került jó helyzetbe összetettben, majd a 8. szakaszon átvette a piros trikót is, amelyet aztán nem is adott ki kezéből, így pályafutása első háromhetes körversenyén győzött. Ezzel ő lett a második amerikai győztes, egyben a második olyan kerékpáros az 1957-ben Girót nyert olasz Gastone Nencini után, aki egy naptári éven belül teljesítette mindhárom Grand Tour-viadalt és az egyiket meg is nyerte.

A Jumbo-Visma a Vueltán is triplázott: a második helyet Jonas Vingegaard, a harmadikat Primoz Roglic szerezte meg, ez legutóbb az 1966-os spanyol körversenyen a Kas-Kaskolnak sikerült három hazai kerékpárossal.

Valter Attila segítőként a 22. helyen végzett az összetettben és dobogóra állhatott Madridban, mivel a Jumbo-Visma megnyerte a csapatversenyt. A magyar bajnok meghatározó tagja volt a csapatának, a fiatalok kategóriájában pedig nyolcadikként zárt.

Végeredmény, Vuelta

21. (utolsó) szakasz, Madrid (Zarzuela lóversenypálya-Paisaje de la Luz), 101,5 km:
1. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 2:24:13 óra
2. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) azonos idővel
3. Nico Denz (német, BORA-hansgrohe) a. i.
…50. Valter Attila (Jumbo-Visma) 26 másodperc hátrány

Az összetett végeredménye:
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 76:48:21 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 17 másodperc hátrány
3. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:08 perc hátrány
4. Juan Ayuso (spanyol, UAE) 3:18 p h.
5. Mikel Landa (spanyol, Bahrain Victorious) 3:37 p h.
6. Enric Mas (spanyol, Movistar) 4:14 p h.
…22. Valter 1:05:42 óra hátrány

The post Valter Attila csapata megnyerte a Vueltát, amivel történelmet írt first appeared on 24.hu.

Leave a Reply