Az ukránok felvették az OTP-t a háborút támogató szervezetek közé

Az ukrán Nemzeti Korrupció-megelőzési Ügynökség (NAZK) május 4-én a háború nemzetközi támogatójának minősítette az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bankot (OTP), írja a Népszava a szervezet közleménye alapján.
A döntést azzal indokolták, hogy az OTP tovább folytatja ténykedését Oroszországban, valamint betartja azt a hitelezési törvényt, amelynek előírásai szerint az oroszok finanszírozhatják a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságot.
Leírják, hogy az OTP Közép-Európa legnagyobb bankja, és Oroszország 50 legnagyobb pénzintézete között is ott van, több mint 2,2 millió ügyfelet szolgálnak ki Oroszország 1850 településén. Mindez pedig kiemeli a szerepét a nyugati szankciókkal küzdő és azokat kijátszani próbáló orosz gazdaságban, főleg, hogy a nyereségéből „kolosszális” összeget fizetett be az agresszor Oroszország költségvetésébe.
A szervezet azzal is vádolja a bankot, hogy sajtóhírek szerint kedvezményes hitelnyújtási feltételeket biztosít az orosz hadsereg tagjainak – beleértve a törlesztések halasztásának lehetőségét. Egyértelmű bizonyosságot nyert, hogy az OTP csoport oroszországi pénzügyi műveleteinek folytatásával támogatja és szponzorálja a „terrorizmust”.
A közlemény szerint az OTP Bank a 24. olyan intézmény, amelyet a NAZK felvett a „háború nemzetközi támogatóinak” sorába.
The post Az ukránok felvették az OTP-t a háborút támogató szervezetek közé first appeared on 24.hu.