Hír-portál.eu - Hírek Külföldről & Belföldről

Az álommeló: Balogh Levente egyik jelöltje fehérneműs táncosként dolgozott, hogy finanszírozni tudja az édesanyja műtétjét

0

Az álommeló csütörtök esti adásában Anettnek nyílt lehetősége együtt ebédelni Balogh Leventével, amíg a többi versenyző feladatot teljesített. A jelölt úgy döntött, megragadja az alkalmat, és bevallja az üzletembernek, mivel foglalkozott korábban.

Mint mondta, annak idején, miután felköltözött Budapestre, a barátnőjével elmentek egy szórakozóhelyre, ahol látta, hogy fehérneműs nők táncolnak. Mivel úgy ítélte meg, a táncosok nem dekoratívabbak nála, találkozót kért az üzletvezetővel, és végül munkát is kapott a szórakozóhelyen.

Luxusdolgokat én nem vettem magamnak, hanem… hanem alapvető dolgokat, és volt m égegy motivációm. Anyukám tavaly augusztusban leesett a lépcsőről és elszakadt két szalagja. Kétmillió forint lett volna a műtét, és én azt mondtam, hogy én ezt megadom neki. Mert őt szeretem a világon a legjobban, és nem tudom, hogy tudom meghálálni neki, hogy ő a világra hozott és életben tartott, és én neki ezzel úgymond tartozok

– vallotta be a könnyeivel küzdve Anett, aki ekkoriban nappal az eredeti szakmájában, óvodapedagógusként dolgozott, éjszaka pedig az említett szórakozóhelyen táncolt.

Az óvodába hét órára mentem dolgozni. Ott voltam fél kettő-kettőig. Hazamentem, aludtam, felkeltem ilyen hat órakor. Elkészültem, mentem kilencre-tízre dolgozni, ott voltam hajnali háromig és hatkor keltem

– tette hozzá.

A kettős életére végül fény derült, egy ismerőse közölte az óvoda vezetőségével, hogy Anett mivel foglalkozik éjszakánként. Ekkor azonnal kirúgták az intézményből, a gyerekektől sem tudott elbúcsúzni.

Balogh Levente a történetét hallva azt mondta, az elnöki asszisztensi pozíciót illetően az emberi érték számít, nem indul hátrányból a múltja miatt. Sokszorosan megígértette viszont vele, hogy soha többé nem vállal munkát hasonló helyen, mint a szóban forgó éjszakai bár.

The post Az álommeló: Balogh Levente egyik jelöltje fehérneműs táncosként dolgozott, hogy finanszírozni tudja az édesanyja műtétjét first appeared on 24.hu.

Leave a Reply