Megállt az élet ötven éve, amikor az első kanadai–szovjet hokipárbaj zajlott
Az évszázad jégkorongtornájaként harangozták be ötven évvel ezelőtt a Kanada–Szovjetunió párharcot, elvégre első ízben találkoztak egymással a tengerentúli profik és az odaát lesajnált keleti „amatőrök”, akiknek mindig felemlegették, hogy hiába nyernek annyi olimpiai és világbajnoki címet, az NHL-ben korongba sem ütnének. Ennek megfelelően Kanada nyolc győzelemre készült, a felek ugyanis abban állapodtak meg, hogy az első négy meccset a juharlevelesek hazájában, a másik négyet Moszkvában vívják.
Szeptember másodikától, a sorozat kezdetétől alábbhagyott a gőg. Montrealban 18 818 néző várta a nyitányt, és a hetedik percben már legyintett: hát persze… Phil Esposito a harmincadik másodpercben vezetést szerzett, majd hat és fél perc elteltével Paul Henderson 2-0-ra alakította az állást.
Nem mondható, hogy a szovjet csapat letört. A cselművész Valerij Harlamov vezérletével még az első harmadban egyenlített (2-2), majd a folytatásban egyenesen lekorongozta ellenfelét. Világszenzáció volt a végeredmény: Kanada–Szovjetunió 3-7.
Ekkora verés nem lehet véletlen, úgyhogy Észak-Amerikában kezdtek jobban utánanézni a mindjárt Vörös Gépezetként emlegetett nagycirkusznak, és nyíltak a szemek, hogy a kiutazó huszonhét szovjet hokis közül tizenhat egy klubban, a moszkvai CSZKA-ban játszott. Ám nemcsak a törzsgárdisták (Tretyak, Cigankov, Guszev, Kuzkin, Lutcsenko, Ragulin, Mihajlov, Petrov, Harlamov), hanem a klub fiataljai (Anyiszin, Blinov, Bodunov, Lebegyev, Misakov, Volcskov) is helyet kaptak a csapatban, amelyben ott volt még minden idők legtöbbszörös, 321-szeres szovjet válogatottja, Alekszandr Malcev (Dinamo Moszkva), továbbá klubtársa, Vasziljev, no meg Jakusev, Sadrin, Sztarsinov a Szpartakból. Nem volt ott viszont a háromszoros olimpiai és nyolcszoros világbajnok korongművész, Anatolij Firszov, aki összeveszett a labdarúgóként és jégkorongozóként is szovjet válogatott Veszvolod Bobrov szakvezetővel.
Kanada kerete sem kezdőkből állt, Drydentől Perrault-ig hat játékost adott a Montreal Canadiens, egyaránt ötöt a New York Rangers és a Chicago Blackhawks, hármat-hármat a Boston Bruins és a Detroit Red Wings, kettőt-kettőt a Toronto Maple Leafs és a Minnesota North Stars, egyet a Buffalo Sabres. A garnitúra három héttel a rajt előtt edzőtáborba vonult, szükség is volt rá.
A nagymenők a Torontóban rendezett második meccsen 4-1-gyel egyenlítettek, a két Mahovlich, Frank és Pete remekelt, ám figyelni kellett arra, amit a vendéglátók első gólját szerző Phil Esposito mondott:
Ez nagyobb győzelem, mint a Stanley Kupa megnyerése.
Úgy nézett ki, harmadszorra megint Kanada győz, hiszen 4-2-re vezetett, de két ifjú titán, Vjacseszlav Anyiszin és Alekszandr Bodunov 4-4-re mentette a winnipegi meccset. „Szoros, nagyon szoros” – ámult immár nem az egyszeri csodán a világ, és nem lepődött meg azon, hogy szeptember 8-án Vancouverben a vörösök 5-3-ra győztek. A kanadai csapatot kifütyülték… Esposito újra megszólalt: „Nézzünk szembe a tényekkel, nagyon jó csapatuk van.”
A moszkvai első (összességében az ötödik) találkozón úgy tetszett, eldőlt minden. Jóllehet a szeptember 22-én tartott partin Kanada előbb 3-0-ra, majd Henderson góljával a harmadik harmad elején 4-1-re vezetett, a szovjet csapat nemhogy egyenlített, de megnyerte a meccset. A győztes gól előtt Vlagyimir Vikulov gondosan lefektette Tony Espositót, mielőtt az üres kapuba passzolt (5-4).
Ahhoz, hogy Kanada vigye el a pálmát, a hátralévő három találkozó mindegyikét meg kellett nyernie. Ez olyannyira képtelennek tetszett, mint az, hogy a riválisok bármelyike másfél percen belül három gólt pakoljon be a másiknak.
Ez is sokkolta a moszkvai jégszínház táncoslábú tagjait meg az is, hogy Bobby Clarke odavágott Harlamovnak, aki a hetedik meccsen nem játszhatott, a nyolcadikon sem volt teljesen egészséges. Alekszandr Jakusev még szépített, aztán csönd, 3-2 Kanadának.
A hetedik mérkőzés 3-3-ra állt, és már csak két perc, hat másodperc volt hátra, amikor Henderson becsapta Gennagyij Cigankovot, és a hálóba lőtt (3-4). Feszült meccs volt, Bergman és Borisz Mihajlov összeverekedett, a felzaklatott Bobrov élesen bírálta a játékvezetőket és Cigankovot. Bobby Clarke azt mondta: „Moszkvában sokkal jobban játszottunk, mint Kanadában.” Henderson meg azt: „Hogy mi volt a gólom? A legteljesebb boldogság.”
Vagyis Kanada egalizált, hét meccs után mindkét fél három-három győzelmet és egy döntetlent számlált. A záró meccs hallatlan izgalmakat ígért, és még annál is inkább elállt a lélegzet, mint azt bárki gondolta volna. A 2-2-es első harmad után a másodikban a komanda 5-3-ra elhúzott. Kanadának ugyanazt kellett megtennie, amit a mérkőzések tekintetében: hármat kellett virítania a fordításhoz. Phil Esposito és Cournoyer lőtt egyet-egyet (5:5), közben a sokoldalú Phil – Ken Dryden kapus mögött – megállította Jurij Blinov hálóba tartó korongját.
Már csak negyvenöt másodperc maradt hátra, amikor Hendersonnak cserélnie kellett volna, de nem jött le a jégről. Megsejtett valamit… Harmincnégy másodperccel a befejezés előtt előkerült a kapu mögül, és a bal sarokba ütötte a pakkot (5-6). Majd azt nyilatkozta:
Amikor láttam, hogy bemegy, egyszerűen megőrültem.
Moszkva ledermedt. Bár a szovjet csapat fényesen bebizonyította, hogy szó sincs az NHL egyeduralmáról, a vereséget, amely ráadásul többszörösen nyert helyzetből, hihetetlen fordítások árán következett be, nehéz volt elviselni. A Szovjetszkij Szport arról írt, hogy a brutális kanadaiak megfélemlítették a finoman hokizókat, s ebben volt igazság, mert Jupp Kompalla nyugatnémet játékvezető is azt mondta: „A kanadaiak kifejezetten durván játszottak, veszélyeztették ellenfeleik testi épségét, akár pályafutását is.”
Harlamov sokkal jobban trükközött…
The post Megállt az élet ötven éve, amikor az első kanadai–szovjet hokipárbaj zajlott first appeared on 24.hu.
