Hoki-vb: lengyel-magyar – ÉLŐ
Első harmad:
Elég impozánsan fest a Papp László Aréna a mérkőzés előtt. A csapatok már a jégen, a magyarok épp Vay Ádám kapus fejét búbolják. Eddig rajta nem múlt, 92,86 százalékkal teljesített eddig, majd 180 percet töltött a jégen.
1. perc: Elkezdődött a találkozó, elhoztuk a korongot és rögvest munkát adtunk a lengyel kapusnak.
2. perc: emberelőnybe kerülünk és ki is használjuk. Góóóól! Sebők Balázs!
Előzmények:
Üdvözöljük olvasóinkat, hamarosan megkezdjük élő közvetítésünket,a divízió 1/A világbajnokság negyedik fordulójának Lengyelország-Magyarország mérkőzéséről. A továbbiakra nézve kulcsfontosságú mérkőzés lesz a mai, hiszen eddig két vereség – Kazahsztán és Szlovénia – és egy győzelem – Olaszország – áll a magyar válogatott neve mellett.
A tabella sem mutat szépen, hiszen válogatottunk hatból hatodik, igaz, azonos pontszámmal, mint a negyedik és az ötödik szlovén, illetve lengyel válogatott. Három találkozón négy gólt lőttünk eddig.
Ebben az idényben eddig háromszor találkozott válogatottunk a lengyelekkel. Szeptemberben, a Magyar Jégkorong Szövetség 90. születésnapjára rendezett gálán a magyar csapat 5-1-re nyert a Papp László Budapest Sportarénában. Novemberben, a Tüskecsarnokban a lengyelek 4-1-es sikerrel vágtak vissza, aztán februárban Katowicébenújra mi nyertünk 3-2-re.
Ez a 2-1-es mutató azt jelzi, csütörtök este sem egy előre lefutott találkozó vár Jarmo Tolvanen szövetségi kapitányra, stábjára és a magyar válogatottra.
Kiváltképp, hogy a meccs előtt egy órával kiderült, Sofron Istvánt sérülés miatt le kellett cserélni, csatárunkat Nagy Gergő váltja.
A válogatott kezdője és a vb állása a meccs előtt:
A magyar válogatott a Vay Ádám (kapus), Pozsgai, Stipsicz – Varga A., Wehrs – Szirányi B., Gőz – Garát (hátvédek és a Sebők, Hári J., Erdély – Galló V., Vas J., Bodó – Kóger D., Sarauer, Nagy G. – Benk, Nagy K., Magosi B. (Csatársorok) párokkal néz szembe az ellenféllel.
Az állás:
1. Kazahsztán | 3 | 2 | – | – | 1 | 9– 4 | 5 | 6 |
2. Olaszország | 3 | 2 | – | – | 1 | 8– 4 | 4 | 6 |
3. Nagy-Britannia | 3 | 2 | – | – | 1 | 9–10 | –1 | 6 |
4. Lengyelország | 3 | 1 | – | – | 2 | 8–10 | –2 | 3 |
5. Szlovénia | 3 | 1 | – | – | 2 | 7– 8 | –1 | 3 |
6. MAGYARORSZÁG | 3 | 1 | – | – | 2 | 4– 9 | –5 | 3 |