ELTE-tudósok: teljesen kiszáradhat az Alföld
A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint a század végére csak a nyugati országrész marad csapadékosabb.
A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint a század végére csak a nyugati országrész marad csapadékosabb.
Októberben utánpótlás-világbajnokságnak ad(na) otthont India.
Négy évvel ezelőtt adott életet gyermekének Kapócs Zsóka, de csak most látta alkalmasnak az időt arra, hogy megmutassa, ki a...
A korábbiaknál valóban emberarcúbb Afganisztán tálib vezetése, de a nők jogai igen korlátozottak, az ország pedig nemzetközi segítség nélkül továbbra...
Varga Zs. Andrásnak semmilyen szerepe nincs az ítélőtáblai pályázatok elbírálásában – írják.
Két hétre Balira utazott egy Alakreform-tábor miatt a fitneszlady, ahová azonban nem csak családját vitte magával.
"Rengeteg harag gyülemlett fel, amit korábban soha nem láttam még" – mondta az ügy kapcsán Donald Trump.
Mesterséges intelligenciával.
A 24 éves nő életét az menthette meg, hogy a kiérkező rendőrök a csuklójára tettek nyomókötést, amíg a mentők nem...
Még mindig egy Suzuki van a lista élén, de utána jönnek az érdekességek.
Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.
Pénteken nyugat felől hidegfront érkezik, amely előbb a Dunántúlon, szombaton már az Alföldön is véget vet a hőségnek. Addig marad...
Hatvannyolc éves korában meghalt Várhelyi András magyar újságíró, költő, író, országgyűlési képviselő.
Harminc éve éppen ma, augusztus 15-én rajtolt a Premier League első idénye.
Horvátországban keddtől tovább csökken az üzemanyagok ára - közölte a kormány hétfőn.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás lett a HÉV-ek fejlesztése.
Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmes 1500 méter gyorson.
A Garda-tóhoz igyekvő látogatók merőben másként látják a tavat idén, mint a korábbi években.
A biztonsági és védelmi együttműködés szorosabbra fűzését szorgalmazták hétfőn az észak-európai országok miniszterelnökei oslói tanácskozásukon.
A WHO nyílt konzultációt tart a majomhimlő új nevéről.
Az elhunyt egy magas státuszú nő lehetett, aki a tiszapolgári kultúrához tartozott.
Újabb fantasztikus úszást produkált David Popovici a római Európa-bajnokságon.
Nem lesznek elbocsátások vagy bércsökkentés az Operaháznál – közölte Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója.
Gyermekük, Borisz négy évvel ezelőtt jött a világra, a boldog szülők azonban azóta sem jelentek meg közös fotón a közösségi...
Ukrajna átvette Szlovákiától az első négy Zuzana-2-es típusú önjáró tarackot.
Hétfőn jár le az augusztus elsejei árváltozás miatt meghosszabbított diktálás időszaka az energiaszolgáltatóknál. A tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat tart indokoltnak...
Milák Kristóf a papírformának megfelelően az első, Márton Richárd pedig a negyedik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón a római...