A szíriai háború óta gyanús hajó hagyta el Ukrajnát és már Libanont is
Nyolc ember meghalt, négy pedig megsérült, köztük három gyerek a kelet-ukrajnai Toreck csütörtöki orosz tüzérségi rakétatámadásában - jelentette be Pavlo...
Nyolc ember meghalt, négy pedig megsérült, köztük három gyerek a kelet-ukrajnai Toreck csütörtöki orosz tüzérségi rakétatámadásában - jelentette be Pavlo...
Kilenc és fél éves börtönbüntetést kértek Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázóra, aki februárban drogbirtoklás miatt került rács mögé...
Senki sem cáfolta hivatalosan a Putyin jobbkezének számító politikus állításait.
A jelenleg fennálló világrend elleni támadásnak nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását csütörtökön Jens Stoltenberg.
A kevesebb több jegyében a Premier League futbvallistái már nem fognak minden egyes meccs előtt antirasszista gesztust tenni.
A területre már korábban is benyúlt a Balaton egy csónakkikötő formájában, most azonban jóval meghosszabbították, és kivájtak egy betonmedert.
Beleférhet az elképzeléseimbe, de... - nyilatkozott edzője, Erik Ten Hag.
A vonatok és buszok utasai a forgalmasabb helyeken számíthatnak a figyelmességre.
A képződmény egy medencére hasonlít, mellette már nyugágyak sorakoznak. A Katasztrófavédelem engedélyezte a kivitelezést.
A béke jelenleg egyik fél számára sem opció, így a szakértő a háború eszkalálódásához vezethet - még a nukleáris opció...
A kitermelés emelésének mértéke kicsi, viszont azt jól mutatja, hogy a kartell komolyan igyekszik befolyásolni az olajárakat
Az új fertőzöttek 23 és 50 év közöttiek.
Még mindig áll a bál a Schobert család és az őket lejáratni hivatott Facebook-oldal körül – írja a Ripost.
Határolódjon el az RMDSZ Orbán Viktor beszédétől vagy lépjen ki a bukaresti kormányból, követelik egyre többen Romániában. A román sajtó...
Továbbra sincs jelölt az MSZP férfi társelnöki posztjára, pedig a párt szeptemberre tervez tisztújítást. Nemény András, akinek a neve korábban...
Egyszerre vezetnék be a mellékutcákban kötelező, 30 km/h-s sebességkorlátozást. A BKK pedig egész Budapestre kiterjedő forgalomkorlátozás tervein dolgozik.
Az X-Faktor első hazai győztese májusban mutatta meg barátnőjét, akivel már régóta egy párt alkotnak. A sármos énekes sokáig kereste...
A színész épp egy kaszkadőrjelenetet forgatott Angliában, ahol keresztezte egy kiránduló pár útját.
Azt mondta, "növekvő a fenyegetés".
Nem értik a fuvarozók, hogy a kormány miért csak a taxisoknak engedi a kedvezményes üzemanyag vásárlást. Módosítást, illetve szakszerű indoklást...
Azt eddig is tudtuk, hogy Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones gyerekei igencsak szépre sikerültek, de arra senki sem számított, hogy...
A magyar kormányfő nyitja meg a CPAC konzervatív nagygyűlést csütörtökön - Donald Trump árnyékában. Migráció, gender és béke lesz napirenden.
A parlagfű pollenkoncentrációja a Dunántúl déli területein már helyenként elérheti a tüneteket okozó, közepes szintet. Ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ...
Az elhatározás az Afrikai Nemzetek Kupájával van kapcsolatban.
Vastag Csabáék aligha lehetnének szerelmesebbek és boldogabbak, ennek azonban nem mindenki örül.
Csúnyán megviccelte a gazdája.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint 687 háziorvosi és 251 fogorvosi körzet betöltetlen Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy több...