Novák Katalin levélben köszöntötte a zarándokokat
Zarándoklatot indított útjára a köztársasági elnök.
Zarándoklatot indított útjára a köztársasági elnök.
Még elhelyezkedési támogatás is kapható, nem is kevés. És még nem is minden.
Hatmillióan menekültek el Ukrajnából azóta, hogy Oroszország megtámadta az országot. A Migrációkutató Intézet tíz befogadó országban vizsgálta meg az ukrajnai...
Nem változtatják meg a maratonfutó-Eb startidőpontját, hiába lesz igen meleg déltájt Münchenben.
Lipcsében most minden bizonnyal "bíróznak".
Ferde testtartással kezdte meg az egyik elemet Kovács Zsófia, így lecsúszott a keze.
Kovács Benedek 200 m háton, Milák Kristóf a világcsúcsot úszó román Popovici mögött 100 m gyorson csapott a falra másodikként....
Mivel a Real Madrid "a futball csúcsa", távozása után már sehol sem fog trénerkedni Carlo Ancelotti.
Nemi erőszak és kínzás: kiszivárgott felvételek után most tanúvallomások is bizonyítják az orosz börtönökben elkövetett szisztematikus visszaéléseket.
A moszkvai védelmi tárca szerint Piszki már teljesen az oroszoké.
Ádám Martin góllal, gólpasszal iratkozott fel a táblára Koreában.
A megújuló forrásból termelt bruttó villamos energia mennyisége 20,7 százalékkal nőtt Magyarországon májusban az előző év azonos időszakához képest –...
Nem tudják, mi lesz velük és hova mehetnek.
Az első félidő eredményén már nem tudott változtatni a Manchester United. Két forduló, 0 pont, 1-6-os gólkülönbség.
Meteorológus mondja el, mi magyarázza az extrém hőhullámokat és a csapadék hiányát idén. Három jól ismert hatást említett, melyek a...
Levélben figyelmeztette a kórházakat az országos tisztifőorvos.
Mutatjuk az ötös nyerőszámait és nyereményeit is.
A Gazprom megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak. Fertőző májgyulladás járványra figyelmeztette a fővárosi egészségügyi szolgáltatókat az országos...
Az énekes először bulizott együtt a fesztiválon feleségével, Dallos Bogival, vlogban örökítette meg az estéjüket.
A kontinenst sújtó, egymást érő hőhullámok aszályhoz és szárazsághoz vezettek, az erdőtüzek számos országban pusztítanak hosszú hetek óta.
Egy szakértő szerint a Hwasong-17 nevű rakéta állítólagos tesztje meg sem történt.
Kovács Benedek 200 m háton, Milák Kristóf a világcsúcsot úszó román Popovici mögött 100 m gyorson csapott a falra másodikként.
Az indiai születésű, 75 éves brit-amerikai írónak egy pódiumbeszélgetésen, nagy létszámú közönség előtt tört az életére Hadi Matar, egy New...
A céggel szemben számos kártérítési per indult az USA-ban, mert a hintőpor állítólag rákot is okozhat.
A gyermekeket és a kultúra kedvelőit várják elsősorban.
A K&H annak eredt a nyomába, mit gondolnak a nyugdíjazásukról azok, akiknek addig még sok-sok évük hátravan.