Okosszélvédőt fejlesztett egy magyar cég – videó
Számos szoftveres újdonságot is rejtenek a prototípusok.
Számos szoftveres újdonságot is rejtenek a prototípusok.
A donyecki régióban megsemmisítettek három, haditechnikát javító üzemet.
A szakadárok előre jelezték, hogy a foglyok akár halálbüntetést is kaphatnak.
A győri játékosok szerint megérdemelt a Vipers sikere a női kézilabda BL-ben. A norvég együttes többek között a hét a...
Tudatosítsuk magunkban: ha egy étteremben a kezünkbe vesszük az étlapot, és átlapozzuk, még nem késő felállni, és új helyet keresni....
Ez az elektromos rolleres az autók között közlekedett, mígnem megtörtént a baj.
Hétfő napközben egy kis nyugalom jön, de még egy darabig változékony lesz az időjárás.
Veszélybe került Szergej Lavrov hétfőre és keddre tervezett belgrádi látogatása.
A temesvári polgármester szerint a magyar közösség két leckét is adott a városnak az épület visszaszerzésével.
Meg kell védeni Budapestet a rezsicsökkentés megszüntetésének hatásaitól - jelentette ki a főpolgármester.
A növekvő energia- és élelmiszerárak egyre több gondot okoznak a német állampolgároknak is. Egy friss felmérés szerint csaknem minden második...
A szövetségi kapitány szerint a tavaly októberi mérkőzésen és a most szombaton megítélt büntető is szigorú volt.
Látványosan ért véget a brit uralkodó platinajubileumi ünnepségsorozata.
És Moldovának is.
Meghan Markle egy gyönyörű, Jackie Kennedy által inspirált szettet viselt a Szent Pál-székesegyházban tartott istentiszteleten, ahol két év után láthattuk...
Megdöbbentő tudományos eredményeket mutattak be a tongai tűzhányóról egy bécsi konferencián.
Wales válogatottjáé az utolsó európai hely a 2022-es, katari világbajnokságon. Az 1958 után újra vb-résztvevő brit válogatott 1-0-ra győzte le...
Lionel Messi öt góljával az argentin labdarúgó-válogatott 5-0-ra legyőzte az észt csapatot barátságos mérkőzésen a spanyolországi Pamplonában vasárnap.
A sziget keleti részén álló vulkánhoz közeli települések lakóit evakuálták - közölték a helyi hatóságok.
Többeket elgázoltak a menekülő emberek.
A főpolgármester szerint a kormány a jelenlegi formájában felszámolta a rezsicsökkentést. Ferenc pápa szerint az egyház megújításához modernizációs tervekre is...
A pénteki viharok után vasárnap este is heves zivatarok várhatók: elsőfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
Hét fővel szűkítette bő keretét Märcz Tamás, a hazai rendezésű világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Kína három újabb űrhajóst küldött vasárnap az űrállomása kiépítésének befejezésére - jelentette a kínai állami sajtó.
Nyersanyagunk, olajunk, gázunk nincs, viszont van elképesztő kulturális gazdagságunk, ez hasonló a bányászathoz, itt is le kell fúrni, föl kell...
Nyilatkozott a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron történtekről az egyik vadász.
"Magyarországon százszor jobb a helyzet. Minden első- és másodosztályú csapatnak megvan a maga államilag is támogatott, engedéllyel rendelkező stadionja. Saját...