Félig lebontanak, majd újjáépítenek egy házat a Parlament mellett
A két világháború közti Magyarországon gombamódra nőttek ki a földből a köz- és lakóépületek, az építési láz pedig a Rákosi-korban...
A két világháború közti Magyarországon gombamódra nőttek ki a földből a köz- és lakóépületek, az építési láz pedig a Rákosi-korban...
A főváros ötödik legnagyobb lakótelepét, a több mint 12 ezer lakást magában foglaló Füredi utcai lakótelepet a kettes metró építése...
Ha egy száz évvel ezelőtt dolgozó építész otthonát kell elképzelnünk, a legtöbben talán egy nagy belmagasságú, fényben úszó, tágas térre...
Sokan úgy gondolják, hogy ami díszes, az értékes, ami pedig dísztelen, az egyben értéktelen is – ennek a felfogásnak köszönhető...
Józsefváros egyik legidősebb háza, a Baross utca 40. hosszú évek óta tartó kálváriája rövidesen a végéhez érhet, mivel a hosszú...
2020-ban több népszerű, kulturális térként, illetve piac- és rendezvényhelyszínként is működő szórakozóhely zárt be a fővárosban – köztük a Városligetre...
Budapest épületei, utcái és terei számtalan érdekes, vagy épp bizarr történetet rejtenek, emléktáblák, feliratok, vagy látható jelek nélkül ezeket azonban...
A fővárosi épített örökség elmúlt években történt változásai tucatnyi botrányt, vitát és állóháborút okoztak a különböző szakmai és civil fórumokon,...
Pest egyik forgalmas utcája, a Király utca a rendszerváltás óta jókora átalakuláson ment át: a 2010-es évek elejére pedig a...
Az elmúlt évtizedek budapesti városfejlesztései sokszor egyáltalán nem pozitív irányban befolyásolták a fővárosi utcák, utak és terek élhetőségét. Olyan változások...
A Makovecz Imre (1935-2011) által tervezett piliscsabai épületegyüttest mindössze huszonhat év után elhagyó Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a fővárosban hozza létre az...
Az elmúlt hetekben többször is foglalkoztunk egy ázsiai tulajdonú erzsébetvárosi vegyesboltban, biztonságosnak egyáltalán nem tűnő polcrendszerek mögött rejtőző századfordulós patikabelsővel,...
A fővárosban egymást érik az érdekes múltú, változó állapotú épületek és köztéri alkotások, a szépségek azonban sokszor a falak mögött...
A lassan százötvenedik születésnapját ünneplő Budapesten száznegyven évvel ezelőtt jelentek meg az első fürdőszobák, a következő évtized hajnalán pedig már...
A budapesti elektromos hálózatnak az elmúlt száz évben – az elektromos áramot használó lakások, illetve a különböző gépek számának meredek...
A Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán álló épületek a XX. században a fővárosi egészségügyi ellátás fontos bástyáiként működtek,...
A zuglói villanegyed tele van meglepetésekkel: a Tisza-gyilkosság egykori helyszíne, a Róheim-villa mellett az ünnepelt portréfestő, László Fülöp középkori várkastélynak beillő...
Az elmúlt években Budapest képét számos nagy építkezés változtatta meg, a folyamat pedig ma is folytatódik: védelemre érdemes, vagy védett...
A Duna által kettéválasztott Budapestet ma tizenhárom közúti és két vasúti híd köti össze, állandó átkelőhelyet azonban hosszú évszázadokon át...
A XIII. kerület 2002-ben indított, az első években félig az állam, majd teljes egészében az önkormányzat által finanszírozott bérlakás-építési programjában...
Budapest tele van magára hagyott épületekkel, amik megújulására sokszor már csak matematikai esély látszik. Így van ez a Margit hídtól...
Az idei január a fővárosi épületek szemszögéből igen rosszul indult, hiszen számos olyan épület bontásáról röppentek fel hírek, amik száz-százötven...
Ismeretlen Budapest sorozatunk egy korábbi, 2020 szeptemberében megjelent epizódjában elsőként írtunk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Innovációs és Fejlesztési Központjának...
A főváros épületeit, szobrait és tereit érdekes, kedves, vagy épp szomorú történetek tízezrei lengik körbe: az utcákat járva férjét már...
A mai Belváros egykor tele volt gyárakkal: a Szent István körút mentén gőzmalmok, sörfőzde és cukorgyár állt, a Corvin Mozi...
A koronavírus-járvány előtti időkben nyüzsgő Zsidónegyedet a turisták szemében nem csak a vendéglátóhelyek teszik vonzóvá, hanem az épített öröksége is,...
A pesti oldal legnépesebb kerülete, a 124 ezres Zugló méltatlanul kevés városjáró fantáziáját mozgatja meg, pedig már a Városligettől néhány...