Toroczkai szerint az ukrán rezsimnek nem lehet hinni, ezért összehívná a Nemzetbiztonsági bizottságot

Toroczkai László szerint „az ukrán rezsimnek és titkosszolgálatának semmit sem lehet elhinni”, így az ott letartóztatott, állítólagosan magyar kémek hovatartozását sem, ezért kezdeményezik az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának azonnali összehívását.
A Mi Hazánk elnöke az X-en arról írt, hogy Ukrajnában az elmúlt 10 évben a magyarokat (és más ukrajnai nemzeti közösségeket) még alapvető, az anyanyelvre vonatkozó kisebbségi jogaiktól is megfosztották. “Az ukrán rezsim és titkosszolgálata egyre durvább provokációkat hajt végre a magyarok, illetve Magyarország ellen” – vélekedett.
Ő is úgy tudja, hogy „nemrég ukrán drónok repültek be hazánkba, közülük legalább egyet a Magyar Honvédség lelőtt, miután egy tokaji radar észlelte” (erről a Telex írt egy cikkében). “Súlyos hibának tartjuk, hogy a magyar kormány ezeket az egyre súlyosabb magyarellenes incidenseket elhallgatta” – írta.
Toroczkai szerint nem zárhatjuk ki azt sem, hogy „a magyarországi belpolitikába való beavatkozás is szerepel a célok között”.
The post Toroczkai szerint az ukrán rezsimnek nem lehet hinni, ezért összehívná a Nemzetbiztonsági bizottságot first appeared on 24.hu.