A csoda folytatódik az Euroligában: döntőben a Sopron!
A magyar együttes a hazai pályán rendezett final fouron óriási lelkesedéssel kiharcolta a fináléba jutást a török Yakin Dogu Üniversite ellen aratott 68-65-ös győzelemmel.
A magyar bajnok 2-7-tel kezdett az újonc isztambuliak ellen, ám egy 11-0-s rohammal fordított, és a második negyedben álomjátékkal elhúzott 13 ponttal. A csaknem telt ház előtt felfűtött lelkiállapotban játszó hazaiaknál a spanyol Angela Salvadores és a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia is szenzációsan játszott, nagyszünetben 40-30-ra ment a Sopron.
A harmadik negyed után is tíz pont volt a különbség, de aztán váratlanul visszaesett a Sopron játéka és a hajrában átvették a vezetést a törökök. A mérkőzés úgy ért véget, mint a filmekben: Jelena Milovanovic 1.2 másodperccel a vége előtt dobott hárompontosa döntött.
Magyar csapat először jutott be az Euroliga döntőjébe.
Végeredmény – Női kosárlabda Euroliga, négyes döntő, Sopron
Sopron Basket–Yakin Dogu Üniversitesi (török) 68–65 (19-12, 21-18, 16-16, 12-19)
korábban:
Jekatyerinburg (orosz)-Dinamo Kurszk (orosz) 84-77 (23-21, 19-22, 27-16, 15-18)
Kiemelt fotó: Krizsán Csaba/MTI